Cserkész 2. (Új filmsorozat 5-8 éveseknek)

Új ár: 4900.-Ft helyett 3490.-Ft


Csellengő Csellő;  Nádimanó birodalma   
(2 db. kisfilm, összesen 29 perc)

Narrátor: Konrád Antal
Rendező, producer: Szilágyi Márta

Csellengő  Csellő:  (15 perc) Csellő egy kis hullámgyermek, aki vízcseppecskékből áll, és egy forrásból született. Hosszú csellengése során a víz hátán bejárja a csobogó patak, a kanyargó folyó és a méltósággal hömpölygő folyam útját. Eljut egészen a hatalmas tengerig. Vándorlása közben vadregényes hegyvidéket, lankás dombokat, és szelíd síkságot lát, százféle növénnyel és állattal ismerkedik. Éppen azokkal, amelyekkel az óvodás is találkozni fog, ha majd az iskolába lép. A film végén Csellő eléri a végtelen óceánt:
„Amint odaér, összeölelkezik annak hatalmas hullámaival, felül egy tajtékra, s önfeledten adja át magát a napsugár simogató melegének. Hanem akkor vízcseppecskéi párává foszlanak, és felszállnak a napsugár kévéin a felhők közé. Oda, ahonnan elindultak. Emlékeztek? Az eső létráján. A vízből font lajtorján.”
A film a víz körforgásának jelenségét, a folyóvizek sajátosságait, valamint a víz melletti életközösségek jellemzőit mutatja be a 3-8 éves korosztály számára érthető stílusban.

Nádimanó birodalma: (14 perc) Csellő a patak hullámainak hátán egyszer csak eljutott Nádországba. Meghallotta Nádimanó suttogását a nádszálak között, és összebarátkozott vele. Úgy döntött, egy kicsit elidőz itt, már úgyis nagyon elfáradt a sok csellengésbe. Nádimanó okos dolgokat mesélt:
„Azt mondta neki, hogy ez a sejtelmes, láthatatlan világ csak akkor mutatkozik meg előttünk, ha nem háborgatjuk. Itt törvény a csend. Hangtalanul, nesztelenül kell várakoznunk, és kitárnunk a szívünk ajtaját. Nádiposzáták, fülemülesitkék, nádirigók, és tücsökmadarak éneke tölti be a berek selymes csendjét. Azt hirdeti csacsogó trilláival, hogy a természet szeretettel fogad be mindenkit, aki tisztelettel közeledik hozzá!”
„Csellő sok mindent látott Nádimanó hazájában. Megismerte vadvízország népét: a vízben úszó hínárnövényeket, az áramvonalas halakat, a szépséges madarakat, a kétéltű békákat. Megtanulta, hogy a nádas a tavak tüdeje. Azt, hogy a víz védelme fontos minden élőlény számára, mert nélküle nincsen élet.”
A mesék kedvessége, a világos fogalmazás és a színészi narráció javítja a szövegértési képességet, és segíti a szép magyar beszéd elsajátítását is.

A CSERKÉSZ sorozat az első-negyedik osztályos környezetismeret témáit dolgozza fel 3-8 éves gyermekek számára. A kisfilmek jól alkalmazhatóak az óvodai munkában, az iskolai előkészítésben, és az alsó tagozatos oktatásban. Építő jellegűek, nevelő hatásúak, s elősegítik az oktatásban elvárt ismeretek megértését.

Megtekinthető filmrészletek:




Visit Us On FacebookVisit Us On Youtube